A monomítosz megjelenése a képzőművészetben – Kuzma Eszter Júlia előadása

 

A monomítosz megjelenése a képzőművészetben

Kuzma Eszter Júlia művészetében az ősi szimbólumok és a digitalitás által uralt világunk találkozását figyelhetjük meg. Munkái leginkább a természet-transzcendens-virtualitás hármasával foglalkoznak, melyeket a médiumok variábilis használatával dolgoz fel. Témáit gyakran meríti a miszticizmusból, mítoszokból, különböző vallási hagyományokból és rituálékból, melyeket interaktív installációk és objektek formájában dolgoz fel.

Gondolati sémáiban nagy szerepet játszik a különböző vallások gyakorlatainak és tanainak
összehasonlítása. Kuzma munkásságában azt vizsgálja, hogy ugyanazon szimbólumok egymástól teljesen eltérő vallási hagyományokban hogyan őrzik meg eredeti ősi jelentésüket. Számos esetben emeli be munkáiba a keleti miszticizmus és a nyugati kereszténység jellegzetes elemeit, majd mutat rá a közöttük lévő párhuzamra, összebékítve ezzel őket. Számára kiemelten fontos a Zen szemléletmód műveibe történő beépítése,így ennek nyomán a részvételiségre nagy hangsúlyt fektet.